Kérjük keressék fel a
http://www.eselyunio.eu/
honlapot

Tisztelt Jelentkező!

Elérkeztünk ennek az évnek is a számvetéséhez. Ami a munkaerő-piaci helyzetet illeti a 2009-es év nem a siker éve volt. Itt Hollandiában sem. Ahogy eddig is, szeretnénk továbbra is a valósághoz leginkább közelítő értékelést adni. Nagyon vegyes képet kapunk, van ahol megmaradtak a munkahelyek és továbbra is megmaradnak, de igen sok céget elért a válság. Mivel a hollandok -egymással szemben- nagyon szolidárisak, ezért ránk jutott a szerep és elsőként bennünket érintett a negatív hatás. Azonban Hollandiát járva még mindig látni építkezéseket ipari parkokban, ez azt jelenti, hogy terveik vannak. Ez azt jeleni, hogy ez a válság csak véget ér és akkor megint nagy tömegben lesz igény jól képzett munkaerőre. Hogy ennek a napja mikor jön el, azt nem tudjuk megjósolni, de azt igen, hogy ha eljön, akkor megint jó eséllyel indulhatunk, mert a munkánk, a képzettségünk és a kitartó munkavégzésünk miatt ismét alkalmazni fognak bennünket. Addig azonban csak azt mondhatjuk, használja ki mindenki az időt és fejlessze nyelvtudását. Nyelvtudás híján a mégoly jó szakmai ismeret is csak nehezen tud érvényesülni, pedig mi magyarok jók vagyunk szakmailag. Kérjük, a továbbiakban is kattintsanak honlapunkra és küldjék meg önéletrajzaikat angolul, németül esetleg hollandul, hogy forogjanak, hogy bent maradjunk a munkaerő-piaci vérkeringésben.


Holland csendélet

DIPLOMÁSOKNAK




2007. május 1.-vel Hollandia megnyitotta munkaerőpiacát az új EU-tagországok polgárai előtt is.

Az iroda teljeskörű szolgáltatást nyújt Önnek az első munkanapig, de azt követően is figyelemmel kísérjük, szükség eseten további segítséget nyújtunk.
Holland cég hollandiai munkahelyekre
angol vagy német nyelvtudással
CNC esztergályosokat, CNC marósokat
keres programozási ismeretekkel
valamint
hagyományos gépekre esztergályosokat,
szerkezeti lakatosokat,
hegesztőket,
víz- gáz- és központi fűtés szerelőket új épületekhez és
fröccsöntőszerszámok gyártásában jártas szakembereket.

Jó kereseti lehetőség 10-11 EUR/óra
plusz térítésmentesen szállás

Önt semmilyen költség a kiutazási költségen kívül nem terheli. Jelentkezzen a megadott e-mail címen, küldje meg önéletrajzát

Bármilyen kérdése van írjon a palmaros@index.hu címre

2009 május 6. Örömmel tesszük közzé a következõ kérést.
Köszönjük, hogy ajánlatával hozzájárult az internetes közösség értékes információhoz juttatásához. Szeretnénk, ha Ön is felhívná a figyelmet a www.akonyv.hu és www.peterybooks.hu webhelyre, ahol 160-nál több AutoCAD és LT könyv található.
Köszönettel:
Dr. Pétery Kristóf
Antal Iván és
Dr.Pétery Kristóf
autocadlap@gmail.com